Kiaknázható teljesítmény.
Cégünk, az Autó-Expanzió Kft a legelérhetőbb áron, több más turbószett mellett, a már bizonyított Greddy turbó szettet kínálja. Ebben a készletben szinte minden, a beépítéshez és azonnali használhatósághoz szükséges, jó minőségű és kipróbált alkatrész benne van. A szett nagyon jól érezhető javulást eredményez az egyébként sem lassú Mazda RX-8 menetteljesítményében, így végső lépésnek is megfelelhet a nagyobb igényűek számára is, de kiindulási alapnak is tökéletes a legelszántabbaknak. A szett ára a cikk megírásának pillanatában 1.199.900,-Ft, melyben a beszerelési költség, és az egyéb szükséges anyagok is benne vannak.
A viszonylag kis működési nyomásra szabályzott turbós készlet által biztosított teljesítménynövekedés nem terheli meg túlságosan a Mazda RX-8 forgódugattyús REnesis erőforrását, és az autó túlterheléssel szembeni nagy tartalékokkal rendelkező mechanikai alkatrészeit, erőátviteli rendszerét és karosszériáját sem. A nagyobb teljesítményű 6 beömlő nyílásos Renesis-hez tervezett feltöltő készlet a gyárilag 231 lóerős erőforrás teljesítményét 8000-res főtengely fordulat mellett 297.7 lóerőre emeli, a nyomaték maximum pedig 211Nm-ről, 281 Nm/5600-ra emelkedik. Az ábrán a 2 jelzésű görbék jelzik a turbósítás utáni értékeket.
Első lépések.
Beszerelés előtt mindenképpen meg kell győződnünk róla, hogy nincs-e már valamilyen teljesítménynövelő chip beszerelve az autóba, mivel az belezavarhat a turbósítás folyamán a gyári ECU-ra "felfűzött" számítógép (e-manage) által módosított adatokba. A beszerelés megkezdése előtt el kell távolítanunk a motor, illetve az akkumulátor fedelét, majd ki kell szerelni az akkumulátort és annak a tartóját. Amikor ezzel végeztünk, leeresztjük a motorolajat, kiszereljünk az első rugótorony keresztmerevítőt, a légszűrőházat, illetve a szívórendszer egy részét. Amikor mindez kész, következhet az RX-8 megemelése és az alsó védőlemez, a doblemezek, illetve a lökhárító borítás eltávolítása. Ezzel még nincs vége, mivel az első stabilizátort, a levegőpumpát és annak tartozékait is kiszereljük. A kardánalagút első keresztmerevítője és a katalizátor sem maradhat a helyén, de az egyik motortartó bak, illetve emiatt az erőforrás kitámasztása sem maradhat ki a turbószett beszerelésének megkezdése előtti felkészítésből.
Lépésről-lépésre
A turbó kompresszor és a kipufogó leömlő öntvény környezetében a beszerelés után jelentősen megnővekedhet a hőkibocsájtás, így a beszerelés első lépéseként a tűzfal gyári hővédelmének illeszkedését ellenőrizzük, illetve a turbó készletben található további hővédő szalagokat el kell helyeznünk a kipufogóöntvény környezetében és a tűzfalon. Kezdjük el a beszerelést! A feltöltő olajellátásával indítunk, melyet a szettben található T elágazással, illetve az acélsodronyos olajvezetékkel oldunk meg. A rotorház megfelelő gyári helyére rögzített "olajforrás" másik végét majd egy későbbi időpontban csatlakoztatjuk a turbóhoz. A következő lépésként rögtön a főhőst, azaz a turbófeltöltőt vesszük kézbe. Eltávolítjuk róla a szabályzó szelepet, illetve előkészítjük rajta az olajvisszafolyó cső rögzítését. A turbó után az új kipufogó öntvény következik, melybe a turbó rögzítéséhez szükséges tőcsavarokat, melyeket a készletben elhelyezett a gyártó, először bele kell csavarni. Amikor ezzel elkészültünk, a turbót és az ötvényt kézbe véve a helyükre tesszük őket. Ennél a lépésnél a helyszűke miatt szigorúan ragaszkodni kell a megfelelő mozdulatsorhoz és sorrendhez. A kipufogóöntvény rögzítéséhez minden esetben új gyári sortömítést alkalmazunk. Az első lépésként beszerelt olajellátó vezeték végét csak ekkor csatlakoztatjuk a turbótöltőnkhöz. Ennél pontnál a készletben található tömítésével és csavarjaival rögzítjük a turbót a kipufogó öntvényen. Ezt követően visszarakhatjuk a helyére az előzőleg útban lévő és emiatt kiszerelt motortartó bakot is.
A következő lépésként a turbó csapágyazásától az olajteknőbe visszafolyó motorolajról kell "gondoskodnunk". Ezt részben szintén a szettben található csővel és pipákkal oldjuk meg. Azért részben, mert az olajteknőbe becsatlakozásnál nem az egyszerűbb olajleeresztő csavar adapteres megoldást alkalmazzuk, hanem a jobb olajkeringés érdekében csőcsonkot helyezünk el az olajteknő magasabb pontján és erre kerül majd a turbótól jövő olajvisszafolyó cső. A turbó és az olajteknő közötti szakaszon a biztonság érdekében hővédő borítással is ellátjuk ezt az olajcsövet. Az olajcső után a turbó levegőnyomó oldalára rászereljük a készlet ide való 50 mm átmérőjű alumínium csövét, illetve visszaszereljük az előzetesen leszerelt szabályzó szelepet a turbótöltőre. Miután ezzel végeztünk, tovább indulunk a levegőnyomó ágon, azaz a kompresszor ágon és következhet a töltőlevegő hűtő (intercooler) beszerelése. Ehhez először el kell helyezni az intercooler tartóelemeit, illetve módosítani kell egy kicsit az egyik hőmérséklet szenzor helyzetén. A konzolokra ezután rákerülhet a levegőhűtő, amihez két újabb 50 mm átmérőjű alumínium cső és szilikon tömlő felhasználásával csatlakoztatjuk a turbókompresszorra már rászerelt nyomóoldali alu csövet. A töltőlevegő hűtőbe ezzel ugye "bekerült" a kompresszor által nyomott levegő, de azt a hűtő másik végétől tovább kell "küldeni" a fojtószelepig. Újabb három, immár 60 mm, illetve 80mm átmérőjű alumínium csövekre és az ehhez szükséges szilikon tömlőkre, bilincsekre van szükség, melyeket természetesen a beszerelő készletben megtalálunk. Ezen alkatrészek beszerelése után lezártnak tekinthetjük a nyomóoldali ágat, így a korábban kiszerelt első stabilizátort visszaszerelhetjük a helyére. Következhet a turbószettben található Airinx légszűrő elhelyezése a szívóoldalon.
Az eredeti légszűrőház zajcsökkentő részéből ehhez egy részt el kell távolítani. Ezt követő lépésként szétszereljük az Airinx szűrőt, majd csatlakoztatjuk a csőcsonkot a szétszerelt szűrőház talprészére és újra összeszereljük a házat. Az eredeti légmennyiségmérőt le kell szerelnünk a Mazda RX-8 gyári légszűrőházáról, majd elő kell vennünk a szettben található új légtömegmérő adaptert és erre szereljük rá az egységet. Az olajadagoló pumpa (ez a pumpa felelős a forgódugattyúk éltömítéseinek kenéséért) levegőcsövét ezután csatlakoztatjuk a légszűrő után következő 80-60mm-es szívócsőhöz, illetve a "Jet Levegő-Üzemanyag Keverés" rendszer csövét az Airinx házához, a szett 9mm átmérőjő gumicsövével. A motorolaj betöltő csonkba érkező kartergáz csövet át kell helyeznünk az Airinx szűrő utáni szivócsövön kialakított csonkra. Következő lépésként a Greddy készletben található levegőpumpa csövet rá kell szerelnünk a gyári levegő szabályző szelepre, majd az eredeti helyére visszaszerelt szeleptől hátra kell vezetnünk ideiglenesen. Addig itt is marad a levegőben lógva, amíg fel nem szereljük az immár az oxigén szenzorral összeszerelt leömlő részt a turbófeltöltőre. Amikor ezzel elkészültünk, összedughatjuk a szenzor csatlakozóját. Most újra kézbe vesszük a levegőpumpa csövét, és csatlakoztatjuk a leömlő részhez. Figyelni kell, hogy úgy helyezzük el a levegőcsövet, hogy az ne érjen hozzá a turbóházhoz! Ide tartózó lépés még, hogy a beszerelő készletben található adapter segítségével ezután a váltóházhoz is rögzítjük a leömlő részt. Folytatásként a korábban leszerelt katalizátort visszaszereljük, majd ugyanezt tesszük a kipufogóval és az alsó keresztmerevítővel is.
Ezután a levegőpumpa szívócsövét befedjük a szettben található védőburkolattal, majd csatlakoztatjuk a levegő szabályzó szelephez. Lépjünk ezután tovább és következhet a szett számítógépének (e-manage) "ráfűzése" a Mazda RX-8 gyári elektronikájára.
Kezdetnek a tűzfalon, az ablakmosó tartálya mögötti részen a vezetékelés egy részének számára furatot kell készítenünk, amibe utána gumi átvezetőt helyezzünk, hogy óvjuk a később itt átvezetett e-manage kábelt a sérülésektől. Az eredetileg a gyári légszűrőházon található VFAD szabályzóhoz tartozó vákum vezetéket a turbó szettben található nyomásszenzorhoz csatlakoztatjuk, majd kábelezését a komputerhez vezetjük, hiszen az fontos adatokat szállít hozzá, a működés szabályzásához. Következő lépésként a szívóöntvény gumidugóját kicseréljük egy csőcsonkra, és egy vákumcsővel összekötjük a turbó vezérlő szeleppel. Ezzel újabb fordulóponthoz érkeztünk, hiszen a rendszer tulajdonképpen készen van, már csak össze kell raknunk az autót. Kezdésként a sárvédő dobbetéteket az intercoolerhez vezető kompressziós csövek miatt néhány helyen ki kell vágni, mielőtt visszaszereljük azokat. A lökhárító burkolat visszaszerelése csak ezután következhet.
Indítás előtt.
A motor indítása előtt azért még van néhány fontos dolog. 1. Az akkumulátor tartó doboz és az akkumulátor visszaszerelése, egyenlőre csak a pozitív saru csatlakoztatásával. 2. Az első toronymerevítő visszaszerelése. 3. Motorolajjal feltöltés. A turbósítás után, az esetenkénti nagyobb hőterhelés miatt javasoljuk 40-es melegoldali jelzésű olaj használatát, de ezt is inkább csak azoknak, akik folyamatosan kiahsználják az autó képességeit. Ennél vastagabb olajat az eddigi tapasztalatok alapján nem javaslunk, mivel a nagyobb "sűrűség", többek között a Renesis mechanikai jellemzői miatt, kismértékű teljesítményvesztést és nem kívánatos további hőtermelést okozhat. A Renesis átlagos és maximális mérhető olajnyomását is megemeljük a turbó beszerelése után, mely így a megnövekedett teljesítményhez igazítja a kenés (hűtés-olajzás) hatásfokát. A motorolajjal, annak cseréjével, illetve szintjének ellenőrzésével kapcsolatosan a beszerelés után részletesen ismertetjük ügyfeleinkkel az általunk fontosnak vélt tudnivalókat.
4. Gyújtásráadás után ellenőrizzük, hogy az e-manage "ACTIVE" ledje zölden világít-e. 5. Az ECM biztosíték kivétele után, addig indítózunk, amíg az olajnyomáslámpa kialszik. Erre azért van szükség, hogy a motor későbbi beindítása utáni pillanatokban, nehogy szárazon forogjon a turbó csapágyazása. Amennyiben nincs sehol olajszivárgás, a biztosíték visszatétele után következhet a motor beindítása. 6. Alapjáraton járni hagyjuk a motort, újra ellenőrizzük a csatlakozásokat, nincs-e valahol szivárgás. 7. Mindent rendben találva, visszaszerelhetjük az alsó védőburkolatot. 8. A motor bemelegedése után ellenőrizzük a szabályzó szelep beállítását, hogy a maximális turbónyomás ne léphesse túl a 0.45 bar-t. Ez az a nyomásérték, mellyel még szavatolható a Mazda RX-8 Renesis wankel erőforrásának hosszútávú problémamentes működése. Ide tartozik még, hogy az e-manage "gyári" beállításainak utólagos módosítása, akár a gyári komputer (ECU) tönkremenetelét is okozhatja, amire természetesen felhívjuk ügyfeleink figyelmét az autó átadása előtt. Varga István (209577080)
További felvilágosítás, megrendelés, szervízre bejelentkezés: varga@mazda-auto.hu. Telefon: 66/430-585 A Renesis wankel-t, vagy a Mazda forgódugattyús motorjait részletesebben megismerni kívánóknak ajánljuk korábbi cikkeinket: RENESIS, Mazda Wankel Történelem 1., Renesis fejlesztés
Kommentek
M.Gergő | 2009-07-02 06:09 Válasz erre
Valakinek nincs értéke mennyi lesz így a 100as tempo elérése időben?:)
smate1990 | 2009-06-15 16:49 Válasz erre
Én csak most világosodtam meg... 1,3-as motorból 190 LE turbo nélkül alapból is rideg xD Nem is tudtam :D