2024. December 4. Szerda - Barbara, Borbála

Bemutatkozott az új Mazda3 MPS.

Új Mazda3 MPS

Forrás: Mazda

 Megnyitotta kapuit az idei Genfi Autószalon, ahol már az európai nagyközönség is szemügyre veheti az új Mazda3-at. Míg annak idején az első generációs Hármas megjelenése után csak 3 évvel később érkezett meg annak kimondottan nagyteljesítményű kivitele a Mazda3 MPS, most a második generációs Hármas bemutatkozásával egyidőben megérkezett az MPS is.


Bevált alapokon.

 A Mazda3 MPS genfi bemutatkozása után már hivatalosan is kijelenthető, hogy az autó erőforrása a továbbra is 260 lóerő és 380 Nm mozgósítására képes 2,3 literes közvetlen benzin befecskendezéses MZR 2,3 DISI maradt.Új Mazda3 MPS. A A motor továbbra is csak az első kerekekre adja át teljesítményét a hatfokozatú kézi váltón keresztül. Mindez nem olyan nagy baj, hiszen így nem vesz el értékes lóerőket a hátsó hajtás, illetve a már jól bevált aktív nyomatékelosztású differenciálmű sok más konkurenssel szemben lehetővé teszi a kanyarokban is a teljesítmény nagy részének kiaknázását.Új Mazda3 MPS.

 Formailag viszont jelentősen megváltozott az autó, még a donornak számító második generációs Mazda3-hoz képest is. Ezentúl az európai kiviteleken is nagyméretű hátsó spoiler lesz ugyanúgy, ahogy korábban az észak-amerikába szállított Mazdaspeed3-okon.Új Mazda3 MPS. Akinek az új Mazda3 MPS erőtől duzzadó domborulatai, illetve hatalmas első légbeömlő nyílása nem elégítik ki az autó aggresszív megjelenése iránti igényét, annak itt a motorháztetőn nyitott nagyméretű nyílás, amit akár egy Subaru WRX Sti is megirigyelhetne. Ezen keresztül érkezik egyébként a töltőlevegő hűtőhöz a levegő. A lökhárító alsó légbeömlő légterelő lamelláinak formái pedig egyenesen a Mazda Furai tanulmányautó motívumait idézhetik fel a szemlélőben.Új Mazda3 MPS.Új Mazda3 MPS.Új Mazda3 MPS.Új Mazda3 MPS.Új Mazda3 MPS.Új Mazda3 MPS.

Ossza meg!

Vissza: Mazda hírek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Mazda3 MPS BL 2009-

Ajtók száma:     5
Ülések száma:     5
Hossz./szél./mag.: 4505/1770/1460 mm

Tengelytávolság: 2640 mm

Hasmagasság: 145 mm

Saját tömeg: 1460 kg

Légellenállási együttható: 0,32 cw

Hengerelrendezés:  soros

Turbófeltöltő.   
Hengerszám:     4
Motorbeépítés:   elöl, keresztben

Nagynyomású, közvetlen benzin befecskendezés.

Sebességfokozatok száma: 6 
Lökettérfogat (cm3):     2261
Furat / löket (mm): 87,5 / 94   
Sűrítési viszony:  9,5:1   
Hengerenkénti szelepszám:     4
Szelepvezérlés típusa:   változtatható Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     260(191)/ 5500
Nyomaték (Nm / 1 min):     380/3000

Gyorsulás 0-100 km/h: 6,1 mp.

Végsebesség: 250 km/h

Több autó