2024. December 22. - Zéno

MAZDA3 MPS Brembo.

MAZDA3 MPS Brembo.

Nem mondhatnánk, hogy sűrűn látogatják meg szervizünket motorsportban aktívan járatos emberek, de azért ilyen is van. Az ismert rally versenyző Tóth János honlapunkon keresztül ismerte meg cégünket, majd többek között tűzpiros Mazda3 MPS autójának "továbbképzésére" kért tőlünk ajánlatot. Az egyeztetések utáni kezdő lépésként egy Brembo GT fékrendszer került az autó első kerekei mögé.


 A Mazda3 MPS már szériaállapotában is igen erős lassulásra képes, de szakavatott kezekben még az autó igen erős gyári fékrendszerét is el lehet juttatni képességei határához, különösen a kopások előrehaladtával. Tóth János, akinek érdekes és szórakozató honlapján - www.tothjani.hu - többek között vezetési tanácsokhoz is juthatunk, az autó 25000 km igen aktív "zoom-zoom" használata után ért el arra a pontra, hogy új első fékrendszert akarjon szép, és bivalyerős autójára.

A Brembo GT szettben a féktárcsák mellett a négydugattyús féknyergek és a fém fékcsövek is benne vannak.

 Ennél a pontnál pedig nem egyszerűen a gyári rendszer felújítása került napirendre, hanem a világ egyik leghíresebb fékalkatrész gyártójának, a Brembo-nak a komplett első fékrendszere...és ha már napirendre került a dolog, akkor egy komplett Brembo GT szett megrendelése mellett született döntés. Hozzá kell tennünk, hogy senki ne gondolja, hogy minderre azért volt szükség, mert az MPS gyári fékrendszere alulméretezett lenne. Nem erről van szó! De tisztában kell vele lennünk, hogy bármennyire is kimagasló a Mazda3 MPS teljesítménye az átlagautók mezőnyéből, ez a típus sem versenyautó és nem is egy elérhetetlen árú kisszériás Bugatti Veyron, Lamborghini Murciélago stb... ahol a költségekre nem kell tekintettel lennie a gyártónak.

A Mazda3 MPS 2.3 literes MZR DISI Turbó erőforrása a Champ Car versenyautókban is kiválóan teljesít.

 Igazság szerint a Mazda3 MPS gyári fékrendszerének hatásfoka nem mondható rosszabbnak a Brembo rendszerénél és valószínűleg nem fogunk tudni hamarabb megállni - mondjuk 100km/h-ás tempóról - a csodafékkel sem. A különbségek inkább "fékezési finomságban" és olyan helyzetekben nyilvánulnak meg a két berendezés között, ahová egy átlagautós ritkán jut el vezetés közben. Például tíz egymást követő vészfékezés után a gyári fék valószínűleg már pihenésért könyörögne, míg a Brembo nem. De gondoljunk csak arra, hogy a legtöbb versenyautó az "élete" folyamán két fázisban mozog: vagy maximálisan gyorsul, vagy maximális fékez! Na ebből a világból érkezik a Brembo GT szett!  Az olasz cég köztudomásúan a legkomolyabb sportautó gyártó cégek és a versenysport beszállítójaként is dolgozik. A Mazda3 MPS-hez kínált GT szettjük például akár a Ferrari F430 -hoz is megrendelhető, természetesen típus specifikus, azaz más paraméterekkel.

Immár a Mazda3 MPS-en a gyárinál 1 cm-rel nagyobb átmérőjű lyuggatott féktárcsa és a féknyereg 

 A 260 lóerős Mazda3 MPS esetében ezek a paraméterek részben a gyári féktárcsánál közel 10 milliméterrel nagyobb átmérőjű és jelentősen szélesebb tárcsákat jelentenek.  A tárcsa szélessége a két oldali fékezőfelületek közötti növelt hatékonyságú ventillációs szerkezet, illetve a tárcsa nagyobb merevsége miatt is jelentősebb a gyári tárcsáénál. A belső "lapátok" mellett szintén a két fékezés közötti gyorsabb visszahűlést és a kisebb hőmérsékleti csúcsokat szolgálja a tárcsák lyuggatott felülete, ami nem mellékesen az autót közelebbről szemlélőket is lenyűgözi.

A kerék forgása közben is vonzza a tekinteteket a gyönyörű féknyereg.

 A lenyűgözésben a fehér Brembo feliratot büszkén viselő, tűzpirosra fényezett négydugattyús féknyergek is kiveszik a részüket. A szépségtől eltekintve, a szintén erőteljes gyári egydugattyús úszónyerges megoldáshoz képest a Brembo nyereg előnye a finomabb adagolhatóságban, illetve a fékbetétek egyenletesebb felfekvési nyomásában is jelentkezik. Nem mellékesen a rugózatlan tömeget is csökkenti a kevesebb alkatrészből álló könnyebb megoldás. A fék nyomáspontjának pontosabb érzékelését egyébként a szettben található fém fékcsövek is fokozzák.

Ez a sokaknak semmit nem mondó piros alkatrész, a legtöbb autórajongó álmaiban és kívánságlistáján szerepel.

 A precíziós nyergeknek van egy olyan jellemzője, ami szintén lényeges eltérés a gyári úszónyerges megoldáshoz képest, ez pedig az, hogy sokkal jobban kiállnak a féktárcsa síkjából a felni irányába. A gyári úszónyerges szerkezet szélessége ettől függetlenül nagyjából megegyezik a Brembo nyergével, de míg a Mazda fékben azEgyes könnyűfémfelnik kialakítása kedvez a szembedugattyús féknyergek elhelyezésének. egyik oldalon, (a belső oldal, ahol sok hely van) egy darab hatalmas dugattyú van, addig az olasz remekben két-két kisebb dugattyú van a féktárcsa mindkét oldalán. Emiatt a gyári egyenes küllős Mazda3 MPS felnik használatával nyomtávszélesítőket és hosszabb tőcsavarokat kellett alkalmaznunk, hogy elkerüljük a kontaktust a kerék és a féknyereg között. Tóth Jánossal közösen gondolkozva a hátsó nyomtávot is az elsővel megegyezően szélesítettük, hogy a gyári arányok maradjanak a két tengely nyomtávszélessége* között. *( A nyomtávszélesítés hatásairól cikkünk végén! ) A rally pilóta későbbi tapasztalatai alapján döntünk majd a megváltozott futómű geometria hozományaként egy esetleges rugó-lengéscsillapító cseréről, de az is lehet, hogy egy iveltebb küllőjű könnyített (pl.: OZ Racing sorozat) felni lesz a végső megoldás, mellyel nélkülözhetőek lennének a szélesítők.

Nyomtávszélesítés előtt okvetlenül olvassák el cikkünk végét! 

 Esztétikailag a  karosszériához képest kijjebb került kerekek további, amolyan "ezt nem lehet felborítani" hatást adnak a Mazda3 MPS megjelenésének, hiszen a kerekek most éppen a sárvédők pereméig érnek. A fékcsere teljes költségéről annyit, hogy félmillió forint felett kalkuláljon aki hasonló szerkezetet szeretne autóján látni. Mindannyian tudjuk, hogy a maximalitás soha nem enged pihenőt az embernek, így ne lepődjön meg senki azon, hogy az autón további módosítások (a motort is érintő) vannak betervezve, melyekről megvalósulásuk után beszámolunk.

Balról Tóth János, mellette műhelyfőnökünk, mögöttük pedig a Brembo szettel finomított Mazda3 MPS.

 *Nyomtávszélesítésről mindenkinek: Minden autónak, így a Mazda3 MPS-nek is megálmodtak a gyárban egy futóműgeometriát, ami jó kompromisszumot jelent a közutakra. A nyomtáv szélesítéssel -annak mértékétől függően- kibillenünk ebből az egyensúlynak tekinthető helyzetből, hiszen változik a kerekek helyzete a karosszériához képest. Az MPS első nyomtávját 34 mm-rel szélesítettük, így a gyári 1535 mm helyett most 1569 az érték. Hátul 1525-ről 1559-re nőtt a nyomtáv. Igaz, hogy ezzel a módosítással jobban befekszik az autó a kanyarokba, viszont a hosszanti nyomvájúknak is jobban utánamegy, egyenetlen úton gyorsítás közben pedig sokkal határozottabb kézzel kell fogni a kormányt, mint előtte. Természetesen a futómű állításával lehet ezeket a hatásokat csökkenteni, de az állítási lehetőségek meglehetősen korlátozottak, azzal pedig sajnos nem sokat tudunk kezdeni, hogy a szélesebb nyomtávval már érintjük a teherautók által kitaposott nyomvájút az utakon. A nyomtávszélesítőkkel tulajdonképpen a lengőkarok hosszát növeljük (A felni ET szám csökkentése ugyanez!), így a rugók és lengéscsillapítók munkájába is beavatkozunk. Valamelyest lágyul a felfüggesztés, ami újabb alkatrész vonzatot jelenthet. Ezért írtuk a cikkben, hogy a tulajdonos tapasztalatai döntőek lesznek a "hogyan tovább" kérdés megválaszolásában. Az előzőeket egyébként  véletlenül sem azért osztottuk meg olvasóinkkal, hogy bárkit is elijesszünk a hasonló módosításoktól, csak érzékeltetni akartuk, mi-mindent kell ilyenkor figyelembe venni, ha komolyan gondoljuk a dolgokat.  VI

Ossza meg!

Vissza: Mazda tuning
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Mazda Furai

Ajtók száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4563, 1956, 977 mm

Tengelytávolság: 2790
Ülések száma:   2

Háromtárcsás RE20B alapú wankel elvű motor  
Bolygódugattyúk száma: 3
Motorbeépítés:   középen hosszában

Szívómotor

Sebességfokozatok száma: 6 fokozatú félautomata. 
Kamratérfogat (cm3):   3 x 654 = 1962       
Változó hosszúságú szívócső rendszer
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min): 450/9000 
Nyomaték (Nm / 1 min): nincs adat

Gyorsulás 0-100 km/h: <4 mp

Végsebesség: ~290 km/h

Az egyetlen működő példány a TopGear showműsor epizódjának készítése közben 2008-ban kiégett.

Több autó