Mazda CX-5 CD175 AWD AT Revolution Top

2024. December 21. Szombat - Tamás

2017.11.28.

Mazda hírek

Mazda CX-5 CD175 AWD AT Revolution Top

Forrás: Autósvilág

Egy őszinte hang A 2012-ben bevezetett, eredeti CX-5 volt a Mazda első olyan modellje, s nem mellesleg kompakt szabadidőjárműve, amelyben megtalálható volt az összes SKYACTIV technológia, valamint érvényesült az autógyártó új designfilozófiája. A megújított modell még ezen is csavart egyet: apró, finom módosításokkal még kellemesebb vezetési élményt és látványosabb formát kínál. A Mazda számára a CX-5 egy globálisan fontos modell, hiszen világszerte mintegy 120 országban értékesítik, egyúttal pedig az összes értékesített Mazda gépkocsi egynegyedét is jelenti. Ennek megfelelően az új modell megőrizte jellegzetes stílusát, s összetéveszthetetlenül CX-5 maradt, viszont szemmel alig láthatóan megváltoztak az arányai. 5 milliméterrel rövidebb lett, magasságából 35 millimétert veszített, míg hátsó nyomtávja 5 milliméterrel szélesebb a korábbinál, s az A-oszlopok is 35 mm-rel hátrébb kerültek, ami összességében stabilabb kiállást eredményez. Az alacsonyabb tető- és övvonal, a kecses LED ködfényszórók és a kombinált hátsó lámpatestek meg már önmagukban is a mozgás hatását keltik. Vagyis formája előnyére változott, amihez a kecses teljesen LED-es adaptív fényszórók, illetve az alóla kiinduló, hatalmasra nőt szárnymotívum és a sportos, háromdimenziós hűtőrács is hozzájárulnak. Az i-re a pontot az újonnan kifejlesztett, különösen telt, élénk sötétpiros fényezés teszi fel, melyhez remekül passzolnak a 19 colos sötétszürke felnik.


Az autó hajtásláncán nem változtattak a mérnökök, tesztautónkban a legerősebb, csak összkerék-hajtással kapható, 175 lóerős 2,2 literes dízel dolgozott. A motor kifejezetten csendes, s jelentős teljesítménye ellenére nem a sportos hangolásáról, hanem inkább a kényelmes és komfortos vezethetőségről tesz tanúbizonyságot. Pedig masszív 420 Nm-es csúcsnyomatékát már kicsivel kevesebb, mint 2000/perc fordulat alatt rendelkezésünkre bocsátja, ami könnyen előrelendíti a majd 1,6 tonnás tömegét. A hozzá rendelt Skyactiv-Drive nevű hatfokozatú automata sebességváltó kiszámíthatóan viselkedik, az új váltásvezérlő rendszernek köszönhetően - a jármű sebessége, a gázpedál állása, a fordulatszám és egyéb szempontok alapján – okosan és előre megjósolja a vezető szándékát, ezáltal javult az ívmeneti stabilitás, valamint kimondottan finoman jegyzi a felesleges terhelésváltásokat kigyorsításkor.

Eközben a Mazda futóműve érzékeny, de nem kényelmetlen: hatalmas, 225/55 R 19-es gumijaival ugyan könnyen megérzi az úthibákat, ám van (olyan újdonsága), ami az előnyére válik. Mert a CX-5 is megkapta a menetdinamikai szabályozó rendszert, a G-Vectoring Controlt, amely a motor forgatónyomaték szabályozásával képes enyhíteni az autóra ható gyorsulási erőket, ezzel optimalizálva az egyes kerekeken jelentkező terhelést, s javítva az abroncsok tapadását. A rendszert a Mazda fejlesztői a magasabb tömegközéppontú, az oldalirányú erőhatásokra érzékenyebb szabadidőjárművekre szabta, így a CX-5-tel sem jelen gondot, ha erejét kanyargós úton fitogtatjuk. A Mazda szerint javítottak még a szabadidő-autó torziós merevségen is, méghozzá több mint 15 százalékkal. Ennek köszönhetően az autó valóban pontosabban reagál a kormányparancsokra, valamint a nem kívánatos zajok és rezgések csökkentésével csendesebb lett az utastér, ami jóval kellemesebb atmoszférát, halkabb beszélgetést tesz lehetővé a kabinban.

A belső tér sem sokat változott, pont csak annyit, hogy újként hasson. Beszálláskor, a szépen nyíló ajtók és az emberközpontú kialakítás minden utasra pozitívan hatnak. Csiszoltak egy kicsit a kormány rajzolatán, amely fűthető funkciót is kapott, továbbá a szellőzőnyílások is új dizájnnal készülnek. A műszerfal tetejére került egy érintőpaneles, 7 colos központi kijelző, ami nem a gyorsaságáról és a grafikájáról lesz híres, de legalább könnyen leolvasható és jó helyen van. Emellett tökéletes a 10 hangszórós Bose audiorendszer hangzása, a hangszórókból még az A-oszlopra is jutottak. A vezető előtti műszerfal érintetlen maradt, ellenben újdonság a szélvédőre vetített kijelző, amelyen megjelenthető a navigáció, jármű állapotára vonatkozó valamint a közlekedéssel kapcsolatos információk. A világos, bőrkárpitozású és motorosan állítható ülések is kényelmesek, kár, hogy a deréktámasz kimaradt az opciós listából, különösen, hogy a hátsó sorban állítható az üléstámla dőlésszöge, illetve már ülésfűtéssel, pohártartós középső kartámasszal, valamint USB töltőaljzatokkal is választható.

További pozitívum, hogy az üléstámlák osztva dönthetőek, ennek köszönhetően a motoros mozgatású csomagtérajtó felnyitása után akár 1620 literesre bővíthető az alaphelyzetben 506 literes raktere. Érdekes, hogy a Mazda továbbra sem kínál - a mostanában oly divatos, hangulatfokozó – panoráma üvegtetőt, hanem a hagyományos megoldásnál maradt. Láblengetős csomagtér-nyitásra sincs lehetőség, de megőrizte Karakuri nevű kalaptartót és csomagtér-rolót, ami nyitáskor ajtóval együtt felemelkedik.

Biztonság terén szépen teljesít a CX-5, immár elérhető hozzá a Mazda radaros sebességtartó automata rendszere, amely állóra fékez és újra is indul, ha a forgalom úgy kívánja. Az SBCS egy városi féktámogató berendezés, új elülső kamerája segítségével észleli a járműveket, gyalogosokat és más akadályokat egyaránt, és szükség esetén fékezni is képes. A rendszer 4-80 km/óra tartományban üzemel. Szintén említésre méltó az a hátrameneti „támogatás”, amely 2-8km/óra sebességű tolatás közben észleli a jármű mögötti akadályokat.

Apró újításaival, kulturáltságával, csendességével és persze színével mindenképp elvarázsolt minket a CX-5, ráadásul belső tere tágas, minősége pedig meggyőző. Talán itt azért több újdonságot, finomítást vártunk volna. Személy szerint azonban csak a fokozatválasztó kar mögött elhelyezett gombokkal nem tudtam igazán megbarátkozni, illetve a műszerfal tetejére tervezett központi kijelző esztétikumát kifogásolom. Viszont műszaki megoldásaiban és mindennapi használhatóságban igenis profi a kategóriájában, egy igazán őszinte modell, 11 milliós árban pedig kívánni sem tudnánk jobbat.

Ossza meg!

Vissza: Mazda hírek
címkék:



Autó katalógus

Maserati Bora

 

Gyártási időszak: 1971-1978

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4355, 17688, 1134 mm

Tengelytávolság: 2000 mm

Hasmagasság:       mm

Légellenállási együttható:

Saját tömeg: 1619 kg
Hengerelrendezés: 8 henger, 90 fokos V alakban.

Szelepek száma: 16

Furat/löket: 93,9 / 89 mm

Sűrítési viszony: 8,05:1   
Motorbeépítés:  Hátsó tengely előtt hosszában, középen

Tüzelőanyag ellátás: 4 db Weber DCNF karburátor

Sebességfokozatok száma: 5 kézi (ZF)

Meghajtott tengely: hátsó
Lökettérfogat (cm3):  4930  
Szelepvezérlés típusa:   Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):   330 (246,1)/ 5500
Nyomaték (Nm / 1 min):     440,6/ 4000

Gyorsulás 0-100 km/h: 6,6

Végsebesség: 284 km/h

Gumiméret elöl: 205/70 VR15

Gumiméret hátul: 215/70 VR 15

Összesen 564 db készült.

 

Több autó