2024. December 22. - Zéno

2012.05.24.

Mazda hírek

Öt csillag a Mazda CX-5-nek.

Mazda CX-5

Forrás: mazda

 A tavasszal megjelent Mazda CX-5 öt csillagos eredménnyel zárta az új autók biztonságát vizsgáló EURO-NCAP töréstesztjét. A már korábban amerikában is megszerzett "legbiztonságosabb" cím ismeretében kijelenthető, hogy a Mazda CX-5 ultra magas szilárdságú acélokból építkező új SkyActiv karosszériája a világ legbiztonságosabb autói közé sorolja a típust.


Biztonságos. 

 A EURO-NCAP szervezet 2009 óta alkalmazza jelenlegi pontozási struktúráját. Ennek lényege, hogy különböző részeredmények alapján áll össze a nullától öt csillagig terjedő végeredmény. A felnőtt utas védelem 50%, a gyermek utas védelem 20%, a gyalogos védelem 20%, míg a biztonság támogató rendszerek 10%-kal számítanak a pontozásba. Mindegyik kategória egy 64 km/h sebességgel végrehajtott frontális, egy 50 km/h-val az autó oldalába ütköző másik autó, egy 29 km/h-ás sarok ütköztetésből áll össze. Ezen kívül az autó elején és hátulján is mérik az autónak csapodó gyalogos sérülési kockázatát, illetve a menetstabilizáló működését.

Mazda CX-5

 Egy autó csak akkor kaphat öt csillagot, ha mind a négy kategóriában magas eredményt ér el. A Mazda CX-5 a kompakt 4x4-es kategória egyik eddigi legjobb eredményét hozta annak ellenére, hogy 2012-ben tovább szigorodott egyes kategóriák elbírálása. Az új pontozási rendszer, tehát 2009 után ez a harmadik Mazda modell, mely a legjobb eredménnyel zárta a vizsgálatot. Korábban a Mazda3, és a Mazda6 típusok bizonyítottak ezen a téren is.

Mazda CX-5 karosszéria merevítések felülnézetben.

Ossza meg!

Vissza: Mazda hírek
címkék:



Autó katalógus

Mazda RX-8 2002-2012.

Ajtók száma:  2+2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4430/1770/1340 mm

Tengelytávolság: 2700 mm
Ülések száma:   4
Hengerelrendezés: 

Kéttárcsás wankel elvű motor  
Bolygódugattyúk száma: 2
Motorbeépítés:   elöl, hosszában

Szívómotor, szekvencionális befecskendezés

Sebességfokozatok száma: 5, vagy 6 kézi 
Kamratérfogat (cm3):   2 x 654 = 1308   
Sűrítési viszony: 10,0:1    
Változó hosszúságú szívócső rendszer
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min): 192 (141)/7000, illetve 231 (170)/8200 
Nyomaték (Nm / 1 min): 220/5000, illetve 211/5500

Gyorsulás 0-100 km/h: 7,2 és 6,4 mp.

Végsebesség: ~223, és ~235 km/h

Több autó