Magyarország: háromból két motorolaj hamis.

2024. December 21. Szombat - Tamás

Magyarország: háromból két motorolaj hamis.

Magyarország: háromból két motorolaj hamis.

Forrás: Totalcar, Zách Dániel

Az utóbbi fél-egy évben egyre több helyről halljuk, hogy elárasztotta a hamis motorolaj a magyar piacot. A hamisítás évek óta zajlik, a csalók változatos módszerekkel dolgoznak, de egyelőre nincs tökéletes megoldás ellenük. Még soha nem kérték ilyen sokan, hogy nevük ne szerepeljen a cikkben.


Nem számítottam minden részletre kiterjedő beszámolókra, amikor megpróbáltam utánajárni, kik foglalkoznak az autókhoz és a motorkerékpárokhoz való kenőanyagok hamisításával. Egyelőre sem a megkeresett olajcégeknek, sem a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak nem érdeke, hogy olajügyben a nyilvánosság elé álljon. Nagy erőkkel nyomoznak az ügyben, és nem akarnak helyzetjelentéssel kedveskedni a bűnözőknek.

A NAV az elmúlt félévben több autósboltban is talált hamis termékeket az ellenőrzések során, eddig összesen 10,5 millió forint értékben. Az olajcégek bevonásával és ügyvédekkel járják a boltokat, próbavásárlásokat végeznek. Aki tehát túlságosan olcsón kínálja a motorolajat, ellenőrzésre számíthat. Egy másik, neve elhallgatását kérő forrás szerint ez nem az elmúlt fél év termése, csupán a legutóbbi akcióé.

 

Egy kommersz, literenként kétezer forintos motorolajból is több mint ötezer litert kapunk tízmillióért, de a négyezer forintos prémiumtermékből is kijönne úgy kétezer-ötszáz liter. A NAV által lefoglalt járművek gyűjtőhelyén nyár elején láttunk néhány raklapnyi üres flakont jól ismert logóval, egy ismeretlen olajcég hordós olaját, illetve az átfejtéshez szükséges eszközöket. A riportban közreműködő Pártos Csaba alezredes megkért, hogy ne közöljük a flakonokon szereplő márka nevét, és egy ilyen kérésre nem lehet nemet mondani.

 

 

Dr. Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint a Magyarországon évente hivatalosan eladott ötvenezer tonna kenőolajon felül legalább húszezer tonnányi származik ismeretlen forrásból. Ez a húszezer tonna, vagyis nagyjából huszonnégyezer köbméter (24 millió liter!) persze nem feltétlenül hamisítvány, és sajnos nem is feltétlenül csak ennyi. A főtitkár szerint az ellenőrizhetetlen körülmények közt forgalomba hozott termékek közt eredeti is lehet, amely után az eladó sem a literenként száztizenkét forintos termékdíjat, sem a huszonhét százalékos áfát nem fizeti meg. Wilde hozzáteszi, jelenleg becsületkassza jelleggel működik a termékdíj, amit nem minden piaci szereplő érez kötelezőnek.

Gablini Gábor a GÉMOSZ (Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetsége) elnöke már 2012-ben nagyüzemi motorolaj-hamisításról beszélt. Akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek, a kenőanyag-piac forgalmának ötven százalékát is eléri a hamisítványok aránya. Ezek nemcsak olcsó alapolajak lehetnek, hanem kenőzsír hozzáadásával és szűréssel újjá varázsolt fáradt olaj is. Utóbbi akár egy csereperióduson belül súlyos károkat okozhat a motorban. Gablini szerint mostanra ez az arány minimum hatvanöt százalékra emelkedett. Az elnök úgy látja, a csalók egyre jobb minőségben képesek reprodukálni az ismert márkák flakonjait és címkéit, vagyis valószínűleg beruháztak a szükséges nyomdai- és palackozó-technológiába is.

 

Nem csak a bolti termékeket érinti az ügy. A GÉMOSZ tapasztalatai szerint a csalók ráálltak a szervizekben található 208 literes üres hordók felvásárlására. Az autószervizeknek szánt kiszereléseket általában nem látják el nehezen hamisítható jelöléssel, így még több pénzt lehet velük fogni, és a lebukás esélye is kisebb. Az úgynevezett nagy hordókat üresen, darabonként hatezer forintért felvásárolják, ismeretlen minőségű lengyel és montenegrói olajjal újratöltik, majd eladják az eredeti termék reális piaci áránál olcsóbban. A GÉMOSZ-elnök egy ismert olajcég friss hazai kutatását említi. Ezt azután végeztették el, hogy a hazai képviselet forgalma drasztikus csökkenésnek indult. A kérdésre, hogy melyik márka vizsgálódott az országban, nem kívánt válaszolni.

A Castrol magyar importőre márciusban hologramos matricával látta el a drágább árkategóriába tartozó Magnatec és Edge termékek csomagolását. Azóta ismételt kommunikációs kampányban mondják el, hogy csak a jelöléssel ellátott egy- és négyliteres flakonokban található biztosan az a motorolaj, amit a címke ígér. A hordókon viszont nincs hologram.

A random netezéssel talált Prémium olaj webshop oldalán egy cikkben részletesen részletesen foglalkoznak a hamisításokkal. A cégtulajdonosokkal folytatott beszélgetés újabb kérdéseket vet fel. Azt mondják, az internetes boltok azért tudnak jelentősen a hagyományos kereskedések ára alá menni, mert közvetlen kapcsolatot ápolnak az importőrrel, vagy akár a gyárak szakmai titokként kezelt lengyelországi lerakatával. Állítják, ez a forrás nem illegális, az üzlet dokumentáltan történik, de a nagy- és kiskereskedelmi árak közti negyven százalékos különbség közé belőtt árral sok ügyfelet lehet szerezni.

A formális logika tovább árnyalja a képet. Mivel tudomásunk szerint a Castrol egyelőre nem minden országban vezette be a hologramos matricát, az ezzel el nem látott flakonok sem feltétlenül származnak hamis forrásból. Persze tény, hogy nem a magyar importőr adta el őket, vagy ha igen, március előtt. Ez a megoldás így nem tökéletes.

Bajok Gábor, a Motul magyarországi képviseletének munkatársa is úgy látja, néhány olajmárka termékeit csodaszámba menő árakon lehet kapni egyes helyeken, ami mindenképpen gyanakvást kelt. Hangsúlyozza, egyelőre nem találkoztak hamis Motul olajjal, de a termékek csomagolásának minden elemét védik a másolással szembem. Ha egy vásárló a cég terméinek esetében az átlagosnál lényegesen kedvezőbb árú kínálattal találkozik, akkor nem hivatalos, termékdíj és ÁFA nélküli értékesítésről lehet szó. A Motul nem a Castrol-féle hologramos megoldást választotta az eredetiség igazolására, hanem az olajszínezést. A motorkerékpár-olajok esetében a különböző minőségi kategóriájú termékeket zöld, kék és egyéb színekkel különböztetik meg.

A cég autós 300V sorozatának kétliteres, fémkannás verziójának kupakját egy úgynevezett "bubble tag" zárja. Ezen "QR" kód található, és akár egy okostelefon segítségével egy központi web felületen keresztül azonnal ellenőrizhető a konkrét kanna származása. A Motul flakonokat a címkétől függetlenül ellátták egyedi azonosító kóddal, teszi hozzá Bajok.

Egyéb esetekben pusztán a kitöltött olaj szemrevételezésével képtelenség megállapítani, hogy egy termék eredeti-e vagy hamisítvány. Korábbi cikkünkből kiderül, hogy a motorolaj minőségének meghatározására nincs egyszerű módszer, vagy hordozható készülék. A Mol-Lub laboratóriumában több tucat lépésből álló tesztet végeznek a mintákon, és mint Kisdeák Lajostól a cég munkatársától megtudtam, a szolgáltatás lakossági ára körülbelül tizennyolcezer forint. A szakember szerint a friss minta eredetét nagy biztonsággal ki lehet deríteni, de a már motorba töltött, kipufogógáz-származékokkal és korommal szennyezett olajról nehéz minden kétséget kizáró módon eldönteni, valóban márkás, a csomagoláson feltüntetett termék-e vagy valamilyen olcsó kenőanyag.

Márpedig egy nem megfelelő olaj jelentős károkat okozhat. Tökéletes példa erre a részecskeszűrős dízelmotorokba való, C1, illetve C3 jelölésű speciális olajok esete. Ezek a szokottnál drágább kenőanyagok nélkülözhetetlenek a motor kenési igényeinek teljesítéséhez, mivel a hagyományos motorolajok elveszítik kenőképességüket a szokásos olajcsere-intervallum során, az olajba kerülő gázolaj-összetevők miatt. Aki csupán a viszkozitás alapján vásárol, biztosan súlyos motorkárokra számíthat.

Az Ásványolaj Szövetség és a GÉMOSZ is egyetért, hogy az olajhamisítást terjedését csak a vonatkozó törvények módosításával lehet megfékezni. A két szervezet vezetője szorgalmazza, hogy a kenőanyagokat is vonják be a jövedéki törvény hatálya alá, mert amíg ez nem történik meg, a hamisítóknak, illetve az alternatív forrásból származó, de eredeti motorolajokat az áfa és a termékdíj megfizetése nélkül forgalmazó zugkereskedőknek sem kell igazán félniük a lebukástól. Feltéve, hogy nincs éppen óriási felháborodás az importőröknél, és nem kezd ebből kiindulva nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, de ezt már csak én teszem hozzá.

Amíg a NAV lefüleli az összes hamisítót, javaslom, jól nézzék meg, kitől vásárolják az 5W30, 10W40 viszkozitású, és a modern dízelekbe való speciális olajat, és jól nézzék meg azt is, hogy nem egy eredeti, de valami olajnak tűnő löttyel újratöltőtt flakont akarnak-e önökre sózni. Egy pár ezer forintos spórolásnak is könnyen lehet többszázezer forintos motorhiba a vége.

Ossza meg!

Vissza: Egyéb autós hírek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Lamborghini Diablo GT 1999

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4430, 2040, 1115 mm

Tengelytávolság: 2650 mm

Hasmagasság: 110 mm

Saját tömeg: 1530 kg
Hengerelrendezés: 12 henger V alakban 60°

Szelepek száma: 48

Furat/löket: 87 / 84 mm

Lökettérfogat (cm3) : 5992

Sűrítési viszony: 10,7:1   
Motorbeépítés:  középen, hátsó tengely előtt

Benzin befecskendezés 
Szelepvezérlés típusa:   Dohc
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):  574,9(422,8)/ 7300
Nyomaték (Nm / 1 min): 630 Nm / 5500

Sebességfokozatok száma: 5

Hátsókerékhajtás

Gyorsulás 0-100 km/h: 4,4 mp

Végsebesség: 338 km/h

Több autó