A név kötelez.
A Zoom-zoom-ot elhozó cégtől érkezve a Mazda CX-9 kíhivást jelentő szerepet kapott. Egyrészről meg kell testesítenie a Mazdára jellemző stílust és kultúrát, másrészről sportosnak kell lennie egy olyan csomaggal, melybe az egész család és még egy kicsit több is belefér.
Miközben a 2010-es CX-9 alapjaiban ugyanaz a jármű, mint amely a 2007-es modellévben került bevezetésre (habár a teljesítmény 2008-ban növekedett), az idei év újításai jelentősnek is nevezhetőek. Mostantól az alapfelszereltség részét képezik az aktív fejtámlák, kétállású első ülésfűtések, guminyomás ellenőrző rendszer, míg a GT-ben 10 hangszórós Bose hangrendszer, "éjjellátó infra kép", tolatókamera, Bluetooth és további jónéhány extra jelenti.
Jumbo Jet 4 keréken.
A Mazda CX-9 hatalmas jármű, és legtöbb kategória társaihoz hasonlóan a harmadik üléssor 7 személyessé teszi. De hasonlóan a legtöbb konkurenshez, felnőtteknek itt is csak korlátozott mértékben használható ez a két ülés. Ebből kifolyólag is nagy a kísértés, hogy inkább süllyesszük a padlóba a leghátsó sort, hiszen így hatalmas rakteret kapunk. Valószínűleg a legtöbb tulajdonos is ebben az állásban használja 7 személyes egyterűjét. Ötüléses állásban a Mazda CX-9 limo nagyságú utastérrel rendelkezik, melyben az előre-hátra állítható második üléssorban is szerepe van. A két hátsó oldalajtó is meglehetősen hosszú, így a ki és beszállás igen könnyedén elvégezhető. Egyetlen hátránya a megoldásnak, hogy a CX-9 szélesebb parkolóhelyet igényel az ajtók teljes kinyitásához, de ez így természetes. Azoknak pedig, akik a leghátsó harmadik sorba akarnak beülni, vagy onnan kiszállni, a már említett csúsztatható középső üléssor nyújt segítséget. A rendszer jól működik, bár annyira nem "simulékony", mint a Ford/Lincoln elektromos megoldása.
Gyerünk előre, ahol a sofőr és utasa ízlésesen berendezett térben találja magát. A két tónusú bőr és műanyag burkolatok, korlátozott mennyiségű faburkolattal és a króm díszítésekkel alkotnak jól megtervezett utasteret. A jól felszerelt GT felszereltségű tesztautónk navigációs berendezéssel is fel volt szerelve, mely szerencsére nem volt az összképet elrontóan tolakodóan domináns a CX-9 utasterében.
Családban marad.
Kívülről a CX-9 kisebb terepjáró egyterűjének testvére, a Mazda CX-7 megnyújtott változatának tűnik. Ez a fajta formai családi kötelék nem hátrány, hiszen a Mazda formák atletikus mivolta segít eltitkolni a CX-9 brutális nagyságát. A Mazda formatervezők munkáját dícséri az is, hogy nincs olyan formai elem, amit túlzásba vittek volna, a CX-9 attraktív fellépését pedig a króm kilincsek és egyéb krómhatású alkatrészek is fokozzák. A harmonikus megjelenés részét képezik a 20 coll átmérűjű könnyűfém kerékfelni, melyek vizuális szempontból éppen megfelelően töltik ki a kerékjáratokat.
Nagy motor, nagy nyugalom.
Minden CX-9-est 3,7 liter lökettérfogatú V6 hengerelrendezésű benzines erőforrás hajt, melyhez hatfokozatú automatikus váltómű csatlakozik. A CX-9-esben ez a motor 273 lóerőt és 270 Nm nyomatékot képes teljesíteni. A teljesítményleadása teljesen egyenletes, nincsenek völgyek és hegygerincek a nyomatékleadási diagramban. Ugyanez mondható el a váltóról, ha teljesen automata üzemmódban hagyjuk. Ha azonban mi szeretnénk kapcsolni, akkor a D állásból balra húzva a választókart, azt előre és hátra húzva váltogathatunk a fokozatok között. Érdekes, hogy a CX-9-ben a kart előre tolva váltunk alsóbb fokozatba, míg hátrahúzva följebb. Ez általában a versenyautókban van így, de közúton a legtöbb típusban éppen fordítva megy a mechanizmus. Ez esetenként megszokást igényelhet. De maradjunk inkább a realitásnál, hiszen a CX-9 egy hétszemélyes "crossover", nem pedig a versenypályák sztárja! Hacsak speciális okból kifolyólag nem szükséges a váltót egy bizonyos fokozatban tartani, hagyjuk inkább a kart D állásban, és bízzuk a megfelelő fokozat kiválasztását a számítógépekre. "Ők" mindig tudják mit csinálnak.
Miközben az alap CX-9 GS elsőkerék hajtással érlkezik, de kérhető hozzá a GT kiviteleken szériafelszerelés aktív nyomaték elosztású összkerékhajtás. Normál körülmények között a hajtónyomaték 100%-ka az első tengelyre kerül a négykerék hajtású modellekben is. Csúszósabb útfelületen a különböző fedélzeti szenzorok villámgyorsan megviszgálják, nem lenne-e jobb a hátsó tengelyre is nyomatékot küldeni, és egy mágneses kuplungon keresztül a hajtóerő akár 50%-át is oda küldhetik. Van még hátul egy korlátozottan zárható differenciálmű is, mely a jobb és bal oldali kerekek között képes szabályozni a nyomatékot. A teszt idején meleg és száraz idő volt, így a CX-9 ebbéli képességeit nem vizsgálhattuk.
Mindezzel a felszerelésekkel a CX-9 tömege 2062 kg, melyhez városban 14,0L/100km, országúton pedig 9,6 literes tüzelőanyag fogyasztás társul a gyári adatok szerint. A nagyjából egy hetes tesztelés közben városban nekünk 15-16 literes fogyasztást produkált az autó. Ennyi többlet fogyasztás akár a bejáratási időszaknak is betudható, egy V6-os 3,7 literes motor esetében. Eközben csomagokkal és utasokkal jól megpakolva 12l/100km-t mértünk, de már az országúton.
Európába hivatalosan nem jön.
A CX-9 árazásával nem igazán akarunk foglalkozni, hiszen Európában hivatalosan nem kapható. Ennek megváltozására számítani sem nagyon lehet, hiszen itt a dízel a menő jelenleg. Ettől függetlenül ha lehet így mondani, ambíciózus árlistája van a nagy Mazdának, hiszen az árak megközelítik az olyan luxus kategóriájúként említett termékekét, mint a Lincoln MKT, vagy a Volvo XC90. Akinek viszont a név nem annyira fontos, az a Mazdával is elégedett lesz, hiszen kivitelben, felszereltségben azok szintjén áll, vezethetőségben, megbízhatóságban pedig az abszolút élvonalba tartozik.
Valahogyan a Mazda mérnökeinek sikerült a Jumbo méretű autót olyan vezethetőséggel felruházni, mint egy sokkal kisebb családi autót. Persze nem is várnánk mást a Zoom-zoom filozófiát felélesztő cégtől. Hibájaként talán egyedül a kissé magas vételárat, és a magasabb fogyasztást lehet felróni. Vásárlás előtt azért mindenki kérdezze meg magától szüksége van-e a CX-9, hiszen ez az autó mindenből egy kicsit többet nyújt a megszokott igényeknél!
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.