2024. December 22. - Zéno

MAZDA KABURA.

MAZDA KABURA.

A napokban megnyílt Észak Amerikai Nemzetközi Autókiállításon mutatta be a Mazda a legújabb sportkupé tanulmányát, a 3+1 személyes KABURA-t. Az új gyöngyszem az európai központ által tervezett SASSOU és a japán SENKU után, a harmadik rövid idő alatt bemutatott Mazda tanulmányautó, melyet a "sorban következő" amerikai tervezőközpont szakemberei álmodtak meg.


Az új Mazda Kabura-t már néhány sorban bemutattuk híreinkben.  http://www.mazda-auto.hu/mazda+hir/111/?sid=

Az autóval kapcsolatos várakozások között szerepelt, hogy talán forgódugattyús motorral lesz szerelve, de a gyár illetékese a kiállításon sejtelmesen  így válaszolt az erre irányuló kérdésre,-" ez az autó ( és rámutatott a kiállított példányra ) nem azzal van szerelve". Ebben benne érezhető a lehetősége a wankel rendszerű motor jövőbeni alkalmazásának. Később kiderült, hogy a Mazda gyár a közönség véleménye alapján is mérlegeli az RX-8-ban már bizonyított rotoros erőforrás,- akár más változatban is- esetleges későbbi alkalmazását. Az alábbiakban részletes ismertetőnket olvashatják.Mazda Kabura

• A minden Mazda lényegét alkotó vérbeli „Sportautós szellemiség” érdekében a Kabura - a vezetés szerelmesei által oly nagyra értékelt és a Mazda kínálatában az MX-5, illetve a Wankel-motoros sportkocsikban már régóta szereplő – orrmotor/hátsókerék-hajtás elrendezést tartalmazza.Mazda Kabura
• A fiatalos életstílus szolgálatában a Kabura radikális irányokban fejleszti tovább a belső tér sokoldalúságát. A megszokott 2+2 üléselrendezést ötletes 3+1 konfiguráció váltja fel, amely újszerű belsőtér-koncepciója révén a hagyományos kupékhoz képest a tömeg és a külső méretek növelése nélkül kínál magasabb kényelmi színvonalat a bennülők számára. Akár a pillanat varázsát kereső kalandok, akár bevásárlás szerepeljen a programban, mindegyik ülés lehajtva átadhatja helyét a snowboard, a bevásárlószatyrok és az aktív életmód összes kelléke számára.
• Miközben a Kabura megjelenésében egzotikus sportkocsit idéz, mindazon praktikummal és adottsággal rendelkezik, amelyre a fiatalok vágynak, és amelyet meg is engedhetnek maguknak.Mazda Kabura

KABURA: Az első nyílvessző a csatában

A „KABURA” a „KABURA-ya” japán kifejezésből származik, amely az ütközet kezdetét jelző, kilövésekor sajátos hangot adó nyílvesszőt jelenti. A „csata első nyílvesszője” a Mazda egyedi és izgalmas vállalkozásainak – mint például a forgódugattyús motor - szellemiségét fejezi ki.Mazda Kabura

A Kabura nem csupán a Mazda 21. századi első kompakt kupéja, hanem a Mazda észak-amerikai részlegének (MNAO) igazgatójának, a 2005 februárjában a Mazdához érkezett Franz von Holzhausen első projektje is egyben. A 37 éves von Holzhausen a Syracuse Egyetemen tanult ipari formatervezést, és Kaliforniában, Pasadenában a nagyhírű Art Center College of Design intézményében szerzett diplomát.Mazda Kabura

Az elérhető kupé újraalkotása

„A Kabura esetében innovatív design mellett döntöttünk, hogy újrateremthessük a vezetés szenvedélyét” – jegyezte meg von Holzhausen. „Szándékaink szerint némi „intravénás” kreativitással kívántuk felrázni e piaci kategóriát. Noha pillanatnyilag nem tervezzük a Kabura sorozatgyártású változatának elkészítését, korántsem csupán a csapongó képzelet játékáról van szó. Ugyanis számos olyan fejlesztést önt konkrét formába, amelyeket a Mazda esetleg akkor is alkalmazhat, amikor már sorozatgyártásra készen áll egy mélyen a Zoom-Zoom filozófiában gyökerező, kompakt sportkupé.”Mazda Kabura

Az egyik vezető kutatóintézet által készített friss felmérés szerint a Mazda újautó vásárlói mindössze 41 éves átlagéletkorral a második legfiatalabbak Észak-Amerikában.

A fiatal generációk vásárlói több lépéssel is a legutóbbi trendek előtt járnak, és folyamatosan keresik az olyan, számukra is elérhető termékeket, amelyek kielégíthetik a stílusos, átgondolt és dinamikus design iránti igényüket. A Kabura egyik feladata éppen egy lehetséges jövőbeni design irányvonal kifejezése napjaink igényes vásárlói számára.Mazda Kabura

 A teljesítmény a Mazda elismert MZR DOHC 16-szelepes erőforrásának 2,0 literes változatából érkezik a Kabura hátsó kerekeire, s 245/35R20 méretű Bridgestone Potenza gumiabroncsok segítségével kerül az aszfaltra (az első gumiabroncsok mérete 245/35R19). Miközben e tanulmány számos MX-5 elem felhasználásával készült, fő méretei a Mazda MX-5 és az RX-8 közé esnek. Ha a Kabura design-tanulmány sorozatgyártásba kerülne, valószínűleg sokkal inkább önálló termékként, semmint egy meglévő modellsorozat kiterjesztéseként jelenne meg.Mazda Kabura

Élénk külső formák 

Von Holzhausen a Kabura külsejét egy „erőteljes kiállású, hangsúlyos kerékjáratokkal és feszes felületekkel kialakított, mozgékonyságot sugárzó egységes formaként” írja le. „Minden vonala nyílt végződések nélkül egy másikban folytatódik. A karosszéria felületei pókhálóhoz hasonlóan feszesen nyúlnak a kerékjáratok fölé” – teszi hozzá.Mazda Kabura

Miközben a Kabura körvonalai a klasszikus kupékat idézik, a szélvédő és a tető első fele egy folytonos üvegfelületben egyesül, amely a szélvédő alsó peremétől egészen a B-oszlopig nyúlik. Az utastérbe így áteresztett erősebb fény a tágasság érzetét erősíti. Az üveg fej feletti része állítható sötétítéssel rendelkezik, így a vezető a verőfényes napokon egy kapcsolóval a tiszta átlátszótól egészen a teljesen átlátszatlanig, igény szerint változtathatja a tető fényáteresztő képességét.Mazda Kabura

A B-oszlop mögött kétrészes, üveggel fedett nyílás található. A felső üvegpanel alaphelyzetében síkban helyezkedik el. Ha ezt az elektromotor – a repülőgép-szárnyból felnyíló féklapokhoz hasonlóan – felhajtja, kiemelkedve háromféle célt szolgál: tető-légterelő, eltéríti a légáramot a belső tértől, valamint nagymértékben megnöveli a hátsó utasok fejterét. A panelbe épített fényelektromos napelem emellett a belső hőmérséklet szabályzásában, illetve az akkumulátor töltésében is közreműködik. A nagyobbik üvegpanel oldalsó felfüggesztései révén a Kabura tágas csomagteréhez kínál hozzáférést.Mazda Kabura

Kreatív belső kialakítás 

„Miközben a fiatal vásárlók szokásait és ízlésvilágát vizsgáltuk, úgy találtuk, hogy többségük csupán egy, maximum két utast – őket azonban kényelmes körülmények között - kíván szállítani, miközben mindössze igen csekély hányaduk veszi igénybe a negyedik ülést is” – folytatta von Holzhausen, egyben érzékeltetve egy jelentős autógyártó koncepciójárművének megalkotásába fektetett kutatási és tervezési munkát. „Egyértelmű, hogy a szokásos 2+2 üléses kompakt kupé elrendezés a hátra történő korlátozott beszállási lehetőségekkel és a hátsó ülések szűk környezetével együtt már nem kielégítő, így a Kabura esetében olyan 3+1-es elrendezést készítettünk, amely megoldja e hiányosságot.”Mazda Kabura

A hagyományos bal oldali ajtó a vezetőtérbe és a hátsó szükségülésre teszi lehetővé a bejutást. A jobb oldal azonban teljes mértékben eltérő és céltudatosan aszimmetrikus kialakítású. A kesztyűtartó eltávolításával és a műszerfal lehető legkisebbre zsugorítása biztosította a tervezők számára, hogy az első utasülést a vezetőénél mintegy 15 centiméterrel előrébb helyezzék el. A jobb első ülés mögötti második utas így nagyjából ugyanakkora láb- és fejteret, illetve vállmagasságban mért belső szélességet élvezhet.

A Mazda tervezői az RX-Evolv és az RX-01 koncepciómodelleken kifejlesztett hátsó felfüggesztésű ajtókat alkalmazták az RX-8 hátsó üléseinek kedvezőbb megközelíthetősége érdekében. A Kabura jól bizonyítja, hogy ez az ötlet másodszor is jó szolgálatot tehet az újszerű és stílusos design-megoldások keresése során, amelyek többet nyújtanak a vásárlók számára, mint amit valaha is megvalósíthatónak tartottak.Mazda Kabura

Annak érdekében, hogy a lapos tetővonalat megőrizhessék a napjaink kompakt kupéihoz képest igencsak nagyvonalúnak nevezhető beszállási lehetőség mellett, von Holzhausen csapata egy további jobboldali ajtóval látta el a Kaburát. Miután az első ajtó már nyitva van, gombnyomásra a kiegészítő ajtó is hátrasiklik az útból.

Az innovatív Mazda RX-8 modellen alkalmazott zsanéros felfüggesztés helyett ez a kiegészítő ajtó elegánsan a hátsó sárvédő környezetében kialakított nyílásba siklik, akárcsak a lakás falában eltűnő tolóajtó. „A Kabura lehet az első kompakt kupé, amelyben egyetlen utasnak sem kell a másodosztályú utazási körülményektől tartania” – hangsúlyozta Holzhausen.Mazda Kabura

A forma, a funkció és a jövő találkozása

A Kabura innovatív formavilágára és belső kialakítására alapozva von Holzhausen csapata úgy döntött, hogy a tartósság és az újrahasznosíthatóság magas színvonala a koncepció kritikus fontosságú része. A Sustainable Solutions Inc (SSI) – mely cég a vezetők közé tartozik az ipari hulladékanyagok újrahasznosításában és minőségi fogyasztási termékekké alakításában - partnereként a Mazda ismét bizonyságot tett arról, hogy minden téren jó érzékkel rendelkezik a jövő iránt.Mazda Kabura

A Kabura belső tere az SSI innovatív újrahasznosított bőr alapanyagából készül. 100 százalékban ipari hulladék anyagból állítják elő – ebben az esetben a hulladék legnagyobb része a Nike márkájú sportcipők gyártásából származik. Az SSI bőr őrleménye minden színben festhető és nyomtatható, ugyanakkor vonzó anyagként jelenik meg a Kabura modellben.

A Mazda KABURA néhány műszaki adata:

Méretek:

Hosszúság: 4050 mm
Szélesség: 1780 mm
Magasság: 1280 mm
Tengelytáv: 2550 mm
Ülések: 4 személy
Motor: Típus MZR 2.0 L DOHC 16-szelepes
Sebességváltó: Típus 6-fokozatú manuális sebességváltó
Felfüggesztés (Elöl / Hátul) Típus Kettős keresztlengőkaros / Multi-Link
Gumiabroncsok: Méret Elöl: 245/35 R19 Hátul: 245/35 R20
Bridgestone PotenzaMazda KaburaMazda Kabura

Ossza meg!

Vissza: Koncepció
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni





Autó katalógus

Monteverdi Hai 450 SS 1970.

Ajtók száma:  2
Ülések száma:  2

Hosszúság, szélesség, magasság: 4343, 1788, 1021 mm

Tengelytávolság: 2548 mm

Hasmagasság:

Gumiméret elöl: 205/70-15

Gumiméret hátul: 225/70-15

Saját tömeg: 1247 kg
Hengerelrendezés: 8 henger V alakban 90 fok (Chrysler Hemi)

Szelepek száma: 16

Furat/löket: 107,95/ 95,2 mm

Sűrítési viszony: 10,25 : 1   
Motorbeépítés:  középen, hátsó tengely előtt, hosszában

Tüzelőanyag ellátás: Dupla négytorkú karburátorok

Sebességfokozatok száma: 5 (kézi ZF)

Hajtott tengely: hátsó
Lökettérfogat (cm3):     6974    
Szelepvezérlés típusa:  
Teljesítmény (LE (kW) / 1 min):     450 (335,6) / 5000
Nyomaték (Nm / 1 min):     664/ 4000

Gyorsulás 0-100 km/h: 4,9 mp

Végsebesség: 290 km/h

Több autó